Kalevala is creation itself. The audience and the protagonists melt into each other in a mystical ritual of declamation and incantation. This ritual comes to invoke the ancestral cosmical rytms of nature: the boisterous music of the wawes, the gurgle of the rivulets through the rocks, the cold murmur of the fir-trees, the immaculate cry of the snow as man imprints it.Kalevala is a magical song; a miraculous millenary web woven by the words of a kind-hearted and inventive people.Every line of the poem is a testimony of believing in the magical power of the word. This belief transform the universe, restoring the objects to their inner life, transferring the energies from gods to people and then from soul to soul.The poem “Kalevala” empowered with philosophical meanings is a gift wich opens new pathways through the knowledge and the understanding of the material and spiritual word.
*
Kalevala este însăşi Creaţiunea. Publicul şi interpreţii se contopesc prin ritualul mistic al declamaţiei şi incantaţiei pentru a invoca din adâncurile firii ritmurile cosmice ancestrale – vuietul valurilor mării, şopotul grăbit al pâraielor printre stânci, zumzetul rece şi misterios al brazilor, scâncetul zăpezii în urma trecerii omului. De fapt, Kalevala este un cânt magic; o ţesătură miraculoasă, milenară, urzită din cuvintele unui popor cu suflet bun şi o sclipitoare fantezie. Fiecare vers al poemului este o mărturie a crezului investit în puterea magică a cuvântului, crez care transformă universul, dăruind viaţă obiectelor, umanizând fiinţele naturii, făcând transferul energiilor de la zei la oameni, iar mai apoi, de la om la om. Poemul Kalevala, bogat încărcat cu înţelesuri filosofice, este un dar binefăcător care deschide noi căi de cunoaştere a esenţei fenomenelor care guvernează macrocosmosul şi microcosmosul.
*
Másfél évszázada játszik nekünk varázslatos hárfáján VEJNEMŐJNEN. Nincs olyan helye a világnak, ahol ne ismernék, ne csodálnák, ne szeretnék ezt a jóságos IDÖAPÓT. Nevét könnyen megtanultuk. Tetteit, varázsigéit, szellemét magunkban őrizzük. És vele együtt a finn népet, a tájat, a hatalmas fenyőerdőkkel, a vastag hótakaróval borított dombokkal, a tűzhely melegével mint mégannyi mesebeli szépséget visszük magunkkal egy életen át. Elias Lönnroth nagyszerű munkát végzett nemcsak mint gyűjtő, de mint kőltő is, amikor a sok különáló részletet egyetlen hatalmas egészbe sűrítette, NAIV EPOSZBA szedte.
Íme már e sorok írására is rányomja bélyegét a Kalevala gondolatrimes szerkezete. Ha beleolvas az ember ebbe az ötven fejezetet számláló, 22800, nyolcszótagos sort tartalmazó hatalmas eposzfolyamba, önkéntelenül is a versszerkezet hatása alá kerül. Az alliterációk gazdag választéka minden fordításban egyéni hangzást biztosít és magával viszi az új nyelvbe is a szókezdőrimes "megfeleltetés" varázsát. Éppen ez az egyik legnagyobb szépsége a Kalevalának, hogy a történeteken, a személyek jellemzésén, a finn népi képzelet ezernyi finom rezdülésén, természet-imádásán, megszemélyesítésén túl szövegben is képes közvetíteni egy rendkívül sajátos hangzásvilágot: MUZSIKÁL A VERS. Összecsendülnek-pendülnek a verssorok. “Veli kulta, veikkoseni, / kaunis kasvingkumppalini! / Lahe nyt kanssa laulamahan, / saa kera sanelamahan,..." ("Jöjj hát, öcsém, jó barátom, / gyere, gyermekkori társam! / Daloljuk dalunkat együtt, / ketten kezdjünk énekelni." - Nagy Kálmán fordítása.)
Mindig ketten énekelnek! "Kösd a kezedet kezembe, / ujjad ujjaim közébe, / jó éneket énekeljunk, / legjobb dalunkat daloljuk" (N. K. ford.). Az énekhang egyik énekestől a másikra száll, majd vissza. A verssor-végek verssorkezdetekkel találkoznak. Láncszerűen fonódnak egymásba a dallamsorok. Szinte páratlan zenei hömpölygésnek tűnik a hallgatónak. Szövegzengetés és dallambeszéd rituálé bontakozik ki az előadók és hallgatóságuk részére egyaránt. Világteremtés maga ez a folyamat is. Az örök ritmus keresése, a tenger hullámverése, a sziklákon átzuhogó patakok folyók csobogása, fenyők zúgása, sítalpak siklása nyomán felsűvitő zaj, energiák átáramlása egyik emberből a másikba.
VARÁZSLÁS!!
A Kalevala tulajdonképpen VARÁZSÉNEK, INKANTÁCIO!
A mű minden sorából árad a hit: a SZÓ MÁGIKUS EREJÉBE vetett hit. A szó mindent megváltoztat. Az élettelen tárgyak életre kelnek. Minden zugból élőlények kelnek ki és népesítik be a legelhagyottabb tájakat is. Az erdő, TAPIOLA, ezernyi lénynek otthona. Rend van benne. A túlvilág - TUONELA - úgyszintén telve van élettel, hatalmas erők működnek benne, az ember számára pusztítóak, de a maguk valóságában, a maguk helyén rendbe szervezettek. POHJOLA hideg, fagyos, északi világa is - mint Kalevala gazdag, termő, éltető földjének ellentéte- is árnyaltan emberivé formált. Ezek mellett a növények, állatok, a csillagok világa is benépesül az emberihez hasonló ÉLET millió formájával. Ilyen csodálatosan csak az északi ember tud hinni az életben, tud örülni neki, megbecsülni minden adományát. Szinte kényeztetik a világot. Se szeri, se száma a kicsinyítő jelzőknek, amivel az élőlények kedvességét, szépségét, jóságát akarják hangzásban és értelemben megjelentetni. Minden élőlényt sokféleképpen neveznek, ezzel is jelezve azok nagyszerűségét. Az eposz főszereplőinek jellemzésében, a jelzők használatában is szinte kifogyhatatlanok. Gyönyörű szőtes ez, amit szavakból szőtt, évezredek alatt egy gazdag, nagyszerű képzelőerejű jóságos nép. A Kalevala JÓ TETT AZ EMBERISÉGNEK.
Általa jobban megismerjük magunkat, a minket körülvevő természetet, a világegyetemet mozgató erők igazi lényegét. A mesén túl hatalmas filozófia foglalata ez a MŰ. Mert MŰ, a TEREMTÉS EGY DARABJA. Szereplői Ember - Istenek vagy ISTEN-EMBEREK, aszerint, hogy az ember világából küzdik fel magukat hősőkké, vagy az Istenek világából szállanak alá, hogy megvédjék az emberiséget. Nagyon kell ma is a segítségük.
TERÉNYI EDE
No comments:
Post a Comment